Arcanum adatbázis

Ülést tartott a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága

Az Arcanummal kötött együttműködésünk keretében elindítottuk a “Digitális Történelem” blogunkat, az elmúlt 250 év feldolgozott és digitalizált sajtó anyagjaival.

Napirenden a házfelügyelők fizetésének rendezése .Mégiscsak árkádosítanak. Októberig 6000 új lakás építését fejezik be.

Pénteken délelőtt ülést tartott a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága. Először a Házkezelési Igazgatóság javaslatát tárgyalták meg. A házfelügyelők bérezésével és jogviszonyával foglalkozó előterjesztésben javasolják a házfelügyelői illetmények 50 százalékos emelését és olyan egyéb juttatásokat, melyek a más munkakörben dolgozókat régóta megilletik, mint például a fizetett szabadság, a munkaruha, szülési szabadság, heti pihenőnap stb.

Megállapították továbbá, hogy szükséges a házbérek felülvizsgálata és a házak államosításáról szóló törvény módosítása, mert a külső kerületekben levő kertes házakra ráfizet az állam. A javaslatok alapján a végrehajtó bizottság javaslatot terjeszt a Minisztertanács elé. Kidolgozzák a házfelügyelők új bérezéséről szóló javaslatot, valamint a házfelügyelők jogait és kötelességeit szabályozó tanácsi rendelettervezetet. Megtárgyalta a végrehajtó bizottság a leginkább megsérült főútvonalak: az Üllői út, a Nagykörút és a Rákóczi út helyreállításával kapcsolatos terveket is.

Mert a történelem nem lenne számodra ismert, ha nem lenne az arcanum.com az Arcanum adatbázisa

Elfogadták azt a tervet, hogy a főútvonalakon lebontásra kerülő földszintes házak helyére négy-öt emeletes házakat építsenek és a Rákóczi út—Körút, valamint az Üllői úti Körút kereszteződését árkádos megoldással alakítsák ki. A további árkádosításról csak a szakértők újabb tárgyalása után döntenek.

A budapesti gázszolgáltatást 1952-ig egységes vállalat, a Fővárosi Gázművek végezte. Azután két önálló vállalat alakult! A Budapesti Gáz- és Kokszművek és a Fővárosi Gázszolgáltató Vállalat. Ezenkívül még külön szervet hoztak létre Gázkészülékgyártó Vállalat néven, amely egyes berendezések gyártásával és javításokkal is foglalkozott. Ez a megosztottság a gyakorlatban nem vált be, a szolgáltatás minőségének romlásával járt.

Ezért a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy július elsejével a Budapesti Gáz- és Kokszműveket, a Fővárosi Gázszolgáltató Vállalatot valamint a Gázkészülékgyártó Vállalat javítással foglalkozó üzemrészeit Fővárosi Gázművek néven egy vállalatban egyesítik. Elfogadta a végrehajtó bizottság azt az előterjesztést is, amely szerint a már épülőben levő lakótelepeken októberig 6000 lakást adnak át rendeltetésének.
Elhatározták továbbá, hogy fokozatosan megkezdik a belső városrészek megüresedett házhelyeinek beépítését.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .