Május 15–18. között közel 50 helyszín több, mint 100 programmal várja a látogatókat. A negyedben működő színházak előadásait, galériák kiállításait nézhetjük meg, lesznek komoly- és könnyűzenei koncertek, irodalmi programok, designerElolvasom

Őrsi Gergely Újabb közösségi program a Fény Utcai Piacon – Kolbásztöltő verseny a második budai disznótoron Nem olyan régen együtt szilvesztereztünk a piacon, és már közeledik a Második budai disznótorElolvasom

A II. kerület polgármestere szinte heti szinten lepi meg a kerület lakóit. Most éppen kisgépkölcsönzőt nyitott. Megnyílik a keruleti új kisgép kölcsönzőnk! Kisebb felújítások esetén is sok olyan eszközre lehetElolvasom

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat a Széchenyi Terv Plusz keretében pályázatot nyújtott be a „Bölcsődei nevelés fejlesztése” című, RRF-1.1.2-21 konstrukciójú pályázat keretében. Az Önkormányzat bölcsőde létesítésére vonatkozóan 447.739.680 Ft visszaElolvasom

Tisztelt Ügyfeleink! A Polgármesteri Hivatal összes szervezeti egysége 2024. december 7-én (szombaton) és 2024. december 14-én (szombaton) zárva tart. Ezeken a napokon mind a személyes, mind a telefonos ügyfélfogadás szünetel a KözpontiElolvasom

Őrsi Gergely Új helyszíneken kapható a Buda Szóda! – Ahogy beköszöntött a nyári meleg, úgy érkezett meg a Buda Szóda Pesthidegkútra, a Klebelsberg Kultúrkúriaba és a Marczibányi Téri Művelődési KözpontbaElolvasom

Több mint 200 roncsautót kellett eddig elszállítani a II. kerület területéről. Ezeknek az autóknak a tulajdonosai szándékosan hagyják közterületen a lepukkant autóikat, igyekezve eltüntetni róla minden azonosítót. Örsi Gergely aElolvasom

A II. kerületi önkormányzat a pozitív visszajelzések hatására meghosszabbította az iskolabusz programot a kerületi tanulók számára, válaszolta kérdésünkre Kerényi Gyula polgármesteri koordinátor. A tesztidőszak február 29-én ér véget utána továbbiElolvasom

Az Önkormányzat fontos feladatának tartja, hogy támogassa a kerület közigazgatási területén lévő ingatlanok felújítási, és karbantartási munkáit. A városkép javítása érdekében, mely életében a Margit-negyed kiemelt szerepet játszik, a II.Elolvasom

Őrsi Gergely Ingyenes regisztráció a kerületben élőknek, és új kisautókat oszthatnak meg egymással a gyerekek több kerületi játszótéren – Együttműködés a GreenGo és II. kerület között.Rengeteg lehetőség rejlik a megosztásonElolvasom

Őrsi Gergely A 200, három éve ültetett facsemete mostanra dús lombú, erős törzsű fa lett a Pusztaszeri úton. A 2020 őszén ültetett fák zöme a Pusztaszeri útra került, és talánElolvasom

Őrsi Gergely A száguldás nem alapjog! – Hét új sebességmérő helyszín áll szolgálatba a II. kerületben, melyek közül üzembe helyeztük az elsőt, a Nagykovácsi úti sebességmérőt.Látjuk, hogy kormányinfóig terjedő vitaElolvasom

Őrsi Gergely „Rendkívüli” veszélyeshulladék-gyűjtést szervezünk a II. kerületben, hiszen a hulladékgazdálkodás koncesszióba adása után ellehetetlenül a tevékenység. A szombati veszélyeshulladék-gyűjtés annyiban rendkívüli, hogy előre kellett hoznunk a megszokott őszi időpontról.Elolvasom

Őrsi Gergely  Korszerű várótér, új lift, virágos közterületrendezés, akadálymentesített bejárat és mosdó, gépészeti felújítás, új ultrahang készülékek, új, kiváló minőségű, szakrendelőkben egyedülálló röntgen. A Kapás utcai rendelőintézet Medgyaszay István építészElolvasom

A kerületi önkormányzat nagyszabású húsvéti programokat szervez a Máriaremetei Közösségi Ligetben, ahová mindenkit szeretettel hív és vár. Találkozzunk április 10-én, hétfőn a Máriaremetei Közösségi Ligetben, hogy együtt ünnepeljük a Húsvétot.Elolvasom

Őrsi Gergely Segítjük az otthonápolást – Plusz szabadnapokat biztosítunk a közeli hozzátartozójukat gondozó dolgozóinknak A II. kerület önkormányzatánál igyekszünk elérni, hogy a speciális élethelyzetekből adódó teendők menedzseléséhez plusz szabadnapokat biztosítsunkElolvasom

Emlékszem még a 70-es években a rendőr, ha meglátta, hogy eldobom a csikket a megállóba, vagy az utcán simán megbüntetett. A kerületben egy új rendelet értelmében ez most újra megtörténhet.Elolvasom

2022. szeptember 5-től egységesen meghatározott feltételek mellett lehet parkolni a fővárosban. Az új rendszer szerint a II. kerületben három különböző díjzónát alakítnak ki, ugyanakkor a helyi önkormányzat képviselő testülete azElolvasom

Őrsi Gergely Újabb 19 helyiség várja leendő bérlőjét a Margit-negyedben! Szeptember elejéig várjuk a pályázatokat azokra az ingatlanokra, amelyeket augusztus folyamán, a nyílt napokon tekinthetnek meg az érdeklődők. Az önkormányzatiElolvasom