Átmenetileg nem fogad betegeket a Szent Imre kórház sürgősségi osztálya

A vasárnap reggeli tűzeset után átmenetileg nem fogad betegeket a Szent Imre kórház sürgősségi osztálya – közölte az intézmény este a Facebook-oldalán.

    Azt írták: az előzetes vizsgálatok szerint a sürgősségi osztály detoxikáló helyiségében dohányzó beteg okozhatta a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban történt tüzet, amelyben a beteg életét vesztette.


    A tüzet sikerült eloltani, azonban a helyiség kiégett és a keletkezett füst miatt az egész épületet át kellett szellőztetni. Erre az időre az érintett épületben ápolt fekvőbetegeket a kórház másik szárnyában helyezték el, a sürgősségi osztályon lévő négy beteget más egészségügyi intézményekbe vitték át a mentők.
    A legtöbb beteget még délelőtt visszaköltöztették az eredeti kórtermükbe. A keletkezett károk, például a falakat borító korom miatt a sürgősségi osztály átmenetileg nem fogad pácienseket. Az intézmény más osztályai nem érintettek – ismertették.


    „A szolgálatban lévő munkatársak, valamint a kórház helyszínre érkező vezetése részt vett a betegek gyors és biztonságos elhelyezésében, így a betegek közvetlen veszélyben nem voltak”

– emelték ki.


    A károk felmérése folyik, az érintett terület helyreállítását a lehető leghamarabb megkezdi a kórház – tudatta az intézmény.


    A XI. kerületi Tétényi úton lévő Szent Imre kórházban vasárnap reggel ütött ki tűz.
    Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte: a tűz mintegy 50 négyzetméteren égett egy földszinti helyiségben. A lángok és a hőterhelés azonban mintegy 100 négyzetméteren rongálta meg az épületet.


    A tűzeset keletkezésének körülményeit a katasztrófavédelem hatósági eljárás keretében vizsgálja.
    Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte: egy fiatal nő súlyos égési sérülések miatt vesztette életét. Hozzátette: a helyszínre hét mentőegység érkezett, két férfit és egy nőt füstmérgezés gyanújával más kórház toxikológiai osztályára vittek.


    Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a helyszínen tájékozódott arról, hogy a betegek, az őket gyógyító és ápoló orvosok, ápolók, valamint a teljes személyzet biztonságban van, és Bedros J. Róbertet, a kórház főigazgatóját minden segítségéről biztosította.

  dr. Falus András előadása


    A miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában azt mondta: a legfontosabb feladat a betegek biztonságba helyezése után a budapesti sürgősségi ellátás újraszervezése és a rekonstrukció azonnali elindítása. „Ami rajtunk múlik, azt megtesszük” – fogalmazott Kásler Miklós.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .