Közösségi költségvetés

Őrsi Gergely

2025-ben is meghirdeti a II. kerület a közösségi költségvetést, ami lehetőséget teremt arra, hogy a II. kerületben élők közvetlenül dönthessenek a rendelkezésre álló 50 millió forint felhasználásáról.

Idén is az ötleteléssel kezdődik a döntéshozatal folyamata.

Ötletet bárki küldhet az erre kialakított felületen: https://shorturl.at/PhblX

Az ötletelés során beérkezett javaslatokat az önkormányzat megvizsgálja, és eldönti, hogy egy-egy javaslat szavazásra bocsátható-e.

Több oka is lehet annak, ha egy beküldött ötlet nem kerül be a végső projektek közé. A 2022 óta folyamatosan bővülő tapasztalataink alapján a leggyakoribb ok, hogy bár az adott javaslat a II. kerületet érinti, mégis valaki más a gazdája vagy fenntartója az adott területnek, legyen szó Fővárosról, csatornázási művekről, az államról vagy akár magántulajdonról. További gyakori eset volt, hogy az adott javaslat megvalósítása meghaladta a közösségi költségvetés kereteit.

Idén is kiválasztási szempont, hogy egy ötlet megvalósítása ne haladja meg várhatóan a 10 millió forintot, a megvalósítás az önkormányzat feladata legyen, a jövőben ne jelentsen többlet működési költséget, fenntartható legyen.

Ha nem is lehet minden beérkező ötletről lehet szavazni, fontos információt hordoznak a javaslatok arról, hogy milyen változást szeretnének a kerület lakói, ezért biztatunk mindenkit ötlete továbbítására.


  • Budán nem kampány, hanem döntés lett – elfogadták az első női közösségi gyűlés javaslatait
    Ritka pillanat a magyar közéletben, amikor egy részvételi folyamat nemcsak látványos kísérlet marad, hanem konkrét döntésekbe és vállalásokba torkollik. A II. kerületben most ez történt. Örsi Gergely közösségi oldalán jelentette be: a képviselőtestület elfogadta az első női közösségi gyűlés valamennyi javaslatát, és az önkormányzat ezek mentén alakítja tovább városfejlesztési és szolgáltatásfejlesztési gyakorlatát. Nem szimbolikus gesztusról,
  • Közösségi költségvetés
    Őrsi Gergely 2025-ben is meghirdeti a II. kerület a közösségi költségvetést, ami lehetőséget teremt arra, hogy a II. kerületben élők közvetlenül dönthessenek a rendelkezésre álló 50 millió forint felhasználásáról. Idén is az ötleteléssel kezdődik a döntéshozatal folyamata. Ötletet bárki küldhet az erre kialakított felületen: https://shorturl.at/PhblX Az ötletelés során beérkezett javaslatokat az önkormányzat megvizsgálja, és eldönti,
  • Indul az első női közösségi gyűlés
    Őrsi Gergely Indul az első női közösségi gyűlés. Figyeljék a postaládát! – Már elkezdtük kézbesíteni a meghívóleveleket! A II. kerületben idén először közösségi gyűlést szervezünk női résztvevőkkel, hogy közösen gondolkodjunk arról, hogyan lehet Budát még élhetőbbé, szerethetőbbé és biztonságosabbá tenni a nők szempontjából. A célunk az, hogy az eltérő élethelyzetben élő nők véleménye, tapasztalata és
  • Megnyílt az Érzelmi Erőforrások Minisztériuma a Margit-negyedben
    Őrsi Gergely Maga a minisztérium Juhász Nóra képzőművészeti projektje, amely egy fiktív intézmény ötletéből indult ki, és eddig csak virtuális felületeken létezett. A projekt reagál a politikai klímára, az állandó gyűlöletkeltés és propaganda romboló hatására. Az Érzelmi Erőforrások Minisztériuma olyan intézményrendszert, kormányzati szervet vázol fel nekünk, amelyből nem hiányzik az empátia, az egymás iránti szolidaritás,
  • Kolbásztöltő verseny a második budai disznótoron
    Őrsi Gergely Újabb közösségi program a Fény Utcai Piacon – Kolbásztöltő verseny a második budai disznótoron Nem olyan régen együtt szilvesztereztünk a piacon, és már közeledik a Második budai disznótor kolbásztöltő versennyel; vagyis jövő hét vasárnap újra együtt tölthetünk egy napot remek kísérőprogramokkal. Például baráti társaságok mérhetik össze tudásukat, márpedig egy jó kolbásztöltés és az

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.