Ahogy ígértük, fákat ültetünk a Margit körúton – Talán ezekre a facsemetékre vártam a legjobban, mióta elindítottuk a Margit-negyed projektet.
A faültetési szezon elején rögtön a Margit körúton kezdtünk, és el is ültetünk fél tucat gyertyánt, amit hamarosan még több fa követ. Így a tavaly a FŐKERTtel közösen elültetett 3248 db évelő és 1970 db hagymás növénnyel együtt idén már lényegesen zöldebb lehet a Margit körút.
Ráadásul a zöldsáv rehabilitációja mellett egységes térkőburkolatra cseréltük az érintett szakaszon az aszfaltot, így a későbbiekben könnyebben, valamint kisebb zaj- és porterhelés mellett válnak javíthatóvá a közművek.
A körúti faültetésekkel újabb nagy lépést tettünk a zöldebb és otthonosabb Margit körút létrehozása felé.
Fontos megjegyzés, hogy a gyertyán nem száradt el, csupán annyi történt, hogy még nem hullatta el a leveleit.
Vigyázzunk egymásra! Vigyázzunk Budára!
- Gálvölgyi János lesz a PesthidegkútON következő vendége
- Budán nem kampány, hanem döntés lett – elfogadták az első női közösségi gyűlés javaslatait
- Föld alatti kaland Budapest szívében: Irány a Pál-völgyi-barlang!
- „Nem szeretünk magyarázkodni” – Saját hókotrót vesz a II. kerület
- Váratlan fordulat az Apáthy-szikla ügyében – lezárt ösvények, védett növények, politikai vita




















