100 ÉRV A KORMÁNYVÁLTÁS MELLETT – V. Naszályi Márta a kormányt támadja

Az I. kerület ellenzéki polgármestere egy Facebook bejegyzésében neki ment a kormányhatalomnak és az Elios ügyel példázta a Fidesz működését.

Az Elios-t 2009-ben hozták létre, s éveken át Orbán Viktor veje, Tiborcz István volt az egyik résztulajdonosa, sőt az egyik vezető tisztségviselője.

A kormányváltás után az Elios-ból néhány év alatt egy többmilliárdos forgalmú vállalat lett, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy feltűnő gyakorisággal nyertek el állami – és ezen belül is uniós finanszírozású – projekteket.

Különböző területeken, így a közvilágítási felújításokra kiírt pályázatokon az Orbán rezsim úgymond „Simicskázott”, azaz úgy alakította ki a pályázati feltételeket, hogy azt gyakorlatilag csak a kiszemeltje, – ez esetben az Elios – nyerhesse meg.

Csakhogy az Elios által végzett közvilágítási projekteknél mindenféle problémák adódtak, részint a kivitelezés minőségével, részint az elszámolások szakszerűségével kapcsolatban.

Talán a legismertebb ilyen ügy a botrányos szekszárdi közvilágítási projekt volt. A tolnai megyeszékhelyen összesen 748 millió forintot fizettek ki az Elios-nak, ám a minőség igen gyatrára sikeredett. Egyesek szerint a város egyes részeire sötétség borult, máshol pedig félhomály uralkodott, és ez több közlekedési, illetve közbiztonsági tragédiához vezetett.

Az Elios egyre gyanúsabb üzletei egy idő után már az EU csalás elleni hivatala, az OLAF elé kerültek. Alapos vizsgálatok után, 2018-ban olyan súlyos szabálytalanságokat találtak, amelyek egyértelműen megmutatták, hogy közbeszerzési csalás történt, sőt esetenként a szervezett bűnözés gyanúja is felmerült.

Mindeközben furcsa módon Tiborcz István ügyei valahogyan lepattantak a magyar hatóságokról. essék-lássék vizsgálódtak ugyan, de érdemi számonkérés nem történt. A szekszárdi és más hasonló ügyeket a Belügyminisztérium ledobta magáról, arra hivatkozva, hogy nincs hatásköre, mivel „a közvilágításról való gondoskodás” önkormányzati feladat.

Az OLAF vizsgálatot pedig egy újabb gátlástalan trükkel oldották meg, nevezetesen azzal, hogy az Elios közvilágítás-felújítási projektjeit végül nem EU-s forrásból, hanem a magyar költségvetésből finanszírozták.

Így már nem kellett leadniuk az Elios-os számlákat az uniós hatóságoknak. Igaz, így az elköltött 13 milliárd nem uniós támogatásból érkezett, hanem a magyar adófizetők zsebéből. EU-s pénzek nélkül, az immáron hazai ügyek a magyar ügyészségre tartoztak, ahol természetesen nem találtak szabálytalanságot.

Sakkmatt – így játszotta ki az Orbán-klán az uniós számonkérést.Egyszer s mindenkorra véget kell vetni az ilyesfajta államilag szervezett korrupciónak.Kormányváltásra van szükség, hogy egy olyan országban élhessünk, ahol nincsennek előre lemutyizva a közbeszerzések, ahol átlátható és tiszta a verseny, ahol érdem alapján osztják ki az uniós támogatásokat, és nem rokoni alapon.

100 ÉRV A KORMÁNYVÁLTÁS MELLETT ▪️▪️▪️▪️▪️▪️▪️▪️ 6️⃣3️⃣ Az Elios-ügy ▪️▪️▪️▪️▪️▪️▪️▪️ Az Elios-t 2009-ben hozták létre,…

Közzétette: V. Naszályi Márta polgármester 2022. március 7., hétfő
Minket érdekel a véleményed