Kültéri sportpályát avattak

A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnáziumban az önkormányzat támogatásával szeptember 13-án új kültéri sportpályát avattak fel az iskola diákjai, tanárai, a szülők és a II. Kerületi Önkormányzat képviselői jelenlétében.

A Kodály iskola patinás épületegyüttese több lépcsőben újult meg, de a kültéri sportpálya felújítása hiánypótló beruházás volt. Az iskola sportcsarnoka nagy igénybevétellel működik, mellette nagy szükség volt egy modern kültéri sportpályára. Bár az iskolák fenntartója a Közép-budai Tankerületi Központ, a II. Kerületi Önkormányzat idén is 100 millió forinttal támogatta a kerületi iskolák fejlesztéseinek megvalósulását. A Kodály iskolában az önkormányzat 19 millió forintos támogatásából negyedik generációs, akril sportburkolatot kapott a szabvány kézilabdapálya méretű (20×40 méteres), 800 négyzetméter alapterületű pálya.

Az átadón Őri Csilla igazgató örömének adott hangot, hogy megvalósult a már régóta türelemmel várt beruházás, Láng Zsolt polgármester pedig elmondta, hogy ő a ’80-as években volt a Kodály iskola diákja, ami akkor egészen más képet mutatott, és nagy öröm visszatérnie az intézmény falai közé. – A kerületi sportpályák, sportkomplexumok, játszóterek és kültéri sportparkjaink 2007 óta lezajlott, másfél milliárd forint értékű fejlesztései nem azért valósultak meg, hogy élsportolókat neveljünk, hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy a sportolás, a rendszeres testmozgás és a csapatsportok nagyon fontos kiegészítői a mindennapi életnek, amelyek hozzájárulnak az egészséges, kiegyensúlyozott életvitelhez is. Hajnissné Anda Éva tankerületi igazgató szintén személyes emlékeit osztotta meg, azokat, amelyekben még salakos kézilabdapályán sportolt a Kodályban, és mint mondta, az esések nyomai bizony még ma is látszódnak. Kiemelte, hogy köszönet illeti az iskola vezetését, a nehezített terepviszonyok között dolgozó kivitelezőket, valamint az önkormányzatot, amely évek óta segíti az iskolákat fenntartó tankerület munkáját azzal, hogy költségvetéséből 100 millió forintot biztosít évente, hogy azok a munkák, amelyek a hétköznapi költségek mellett nem biztos, hogy megvalósulnának, mégis elkészülhessenek.

   Amennyiben kijutunk...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .