A napokban múlt nyolcvanéves Bászler Nándor, a patinás bel-budai együttes egykori játékosa és edzője, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Nem véletlen, hogy a Statisztika Petőfi SC neve hallatán sokaknak főként a méltán világhírű asztalitenisz-csapat jut eszébe elsőként, de arra talán már kevesen emlékeznek, hogy a statisztikai hivatalnak egykor NB III-as labdarúgó-csapata is volt.
– Életem jelentős része Budához és a II. kerülethez kötődik. Negyvenöt évet labdarúgással foglalkoztam, ebből öt évet a grundon, ami meghatározó műhely volt. Ifiként fociztam a Lokomotívban, a Keleti Károly utcai Rákóczi gimnáziumba jártam, utána a Transzvillban rúgtam a labdát, majd 1957-ben átigazoltam a Statisztika Petőfi egyesületéhez, ahol 14 évet töltöttem el játékosként és edzőként. Gyakorló edző 1965-ben, szakedző 1972-ben lettem, a Testnevelési Főiskolán 1966-ban szereztem oktatói végzettséget. Voltam edző az MTK-ban és a Volánnál, illetve a magyar ifi válogatottnál. Feledhetetlen 16 évet dolgoztam végig a Budakeszi úti Honvéd Ságvári Endre Sport Egyesület labdarúgócsapatának edzőjeként. A munkában sokat segített, hogy feleségem mindig, mindenben mellettem állt. 1991-ben vonultam vissza.
Az együttes tagja volt, amikor a Statisztika NB III-as csapat lett.
Ebben az időszakban játékos és edző is voltam. Évekig a budapesti bajnokságban, a BLSZ I-ben szerepeltünk, majd Ónody Andor vezetése alatt 1962-ben feljutottunk a harmadosztályba, ahol négy éven keresztül szerepeltünk. Ez a II. kerületi sporttörténet fontos fejezete volt. Számos csapattal közösen használtuk a Marczibányi téri pályát, ahol pezsgő sportélet folyt. A Statisztika egy kedves és rendkívül szeretett csapata volt Bel-Budának. Akkor a fiatalok nem ragadtak a tévé előtt, még nem volt szabad szombat, ezért vasárnap játszottuk a mérkőzéseket. Ma talán furcsának tűnhet, de a poros pályára akár ezer-ezerötszázan is kijártak megnézni a folyamatosan zajló mérkőzéseket. Volt, hogy a Ferencváros érkezett hozzánk edzőmérkőzésre. 1967 után ellaposodott a foci, a statisztikai hivatal tovább nem tudta kellően támogatni a labdarúgást, számunkra a kapu bezárult.
Miért hívták fehér kesztyűsöknek a csapatot?
A pálya, amit otthonunknak tekintettünk, fekete salakos volt. Egy-egy sérülés után napokig szedegettük ki a bőrünkből a salakszemcséket. A csapat tagjai közül majd’ mindenki magasan képzett szakember volt, köztük többen orvosok, akik nem tehették meg, hogy sebes, koszos kézzel dolgozzanak, ezért a pályára lépés előtt vékony szövetkesztyűt húztak, ami miatt a közönség ránk ragasztotta a „fehér kesztyűs elit” nevet.
Van kedvenc együttese?
A szívem csücske a pasaréti Pénzügyőr SE, amely most szintén a harmadosztályban küzd. Minden hazai meccsén, de sokszor még a közeli, idegenbeli mérkőzésein is ott vagyunk a barátaimmal. Emellett a spanyol bajnokságot kedvelem, és nagyon szurkolok a magyar válogatottnak, hogy jól szerepeljen az Európa-bajnokságon.
SZEG
Forrás: Budai Polgár