Várható volt azok számára, akik többet és mélyebben foglalkoznak a belpolitikai helyzettel, mint mondjuk Béla bácsi a kertjében permetezés közben.
Magyar Péter tovább lépett és felfelé mutogat. Ahogy kell. Mert a mondás is így szól: A fejétől bűzlik a hal.
Mint az ismeretes Magyar Péter megunta a NER-es gondtalan hétköznapjait és szóvá tette, mi a helyes, és mi az, amiben nem kíván tovább részt venni.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Sokak nevében megköszönném, ha a mai évértékelő beszédében kitérne arra a kérdésre is, hogy Ön szerint hivatalban maradhat-e egy olyan kormány, amelynek egyik tagja olyan, súlyos korrupciós bűncselekményben érintett, amiről a kormánynak is tudomása van.
Mit kíván a magyar nemzet?
Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
- Budán nem kampány, hanem döntés lett – elfogadták az első női közösségi gyűlés javaslatait
- Föld alatti kaland Budapest szívében: Irány a Pál-völgyi-barlang!
- „Nem szeretünk magyarázkodni” – Saját hókotrót vesz a II. kerület
- Váratlan fordulat az Apáthy-szikla ügyében – lezárt ösvények, védett növények, politikai vita
- Tarr Béla – A magyar filmművészet öröksége




















