A katasztrófavédelem közleménye
Szerda délelőtt 10 óra körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint ég egy társasház lakása Budapesten, a Tapolcsányi utcában.
Egy második kerületi, kétszintes társasház emeleti lakásában keletkezett a tűz. A hálószobában öt négyzetméteren az ágy és annak környezete égett. A tűz és a füst a társasház többi lakását nem érintette. A tűzesethez három tűzoltógépjárművel tizenkét tűzoltó vonult. A tűzoltók eloltották az égő szobát, a szoba padlóján oltás közben egy holttestet találtak.
A katasztrófavédelem a tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát vizsgálja. A lakástüzek egy füstérzékelő segítségével még időben megfékezhetőek lennének. A hétvégén sokan gyertyát gyújtanak elhunyt szeretteikért, odafigyeléssel előzzük meg, hogy a megemlékezésből lakástűz legyen.
- Az iskolai bántalmazás nem magánügy: II. kerületi mintaprogram
- A II. kerületi vállalkozásoknak is fel kell készülniük az MI-keresésre
- Alma- és mézvásár a II. kerületben: november 4-ig lehet regisztrálni
- Vitézy: befejezik a mohácsi Duna-hidat, 75 milliárdot faragnak le a kapcsolódó útépítésekből
- Kortárs tánc a Millenárisnál: Fata Morgana a II. kerületben






















