Örsi Gergely vitte el a kerületet

Őrsi – Szepesházi: Rendbe hozzák a II. kerületet és benyújtják a számlát ígérte Őrsi Gergely, amikor méh csak polgármester jelölt volt.

A II. kerületben előzetesen is nagy küzdelemre lehetett számítani. Bár Buda kertvárosi részén mindig izmos volt a Fidesz, idén nem tűnt bevehetetlen várnak a baloldal számára. 2002-ben még Horváth Csaba is győzni tudott itt a fideszes Bencze B. György ellen.  – 444.hu

Példaképül szolgáló autonóm cselekvési modellt mutatott be Őrsi Gergely, a II. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje és Szepesházi Péter képviselőjelölt az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában péntek este.
A kampányt megnyitó sajtótájékoztatójuk nyomán az ATV-ben mutatkozott be és mutatta be pozitív programját Őrsi Gergely és Szepesházi Péter a „harc helyett építkezés” modelljében. A pozitív változások lehetőségeiről és a 2006 óta regnáló kormánypárti kerületi vezetés leváltásának esélyéről Őrsi Gergely elmondta: „Az EP eredmények önmagukért beszélnek. Ugyanakkor még tanulságosabb talán az előző országgyűlései választás mérlege: akkor a mostani szövetségünket alkotó pártok 4000-rel kaptak több szavazatot, mint a kerületben a Fidesz”, de az EP választásnál is kétezerrel több szavazatot kaptak az ellenzéki szövetséget alkotó pártok, ismertette az ellenzéki polgármesterjelölt.
A váltás szükségességéről kérdezve Szepesházi Péter ügyvéd, jogvédő, II. kerületi képviselőjelölt rámutatott: „Csak ki kell lépniük a kerületi lakosoknak, és sajnos nagyon sok az elhanyagolt, kaszálatlan, szemetes rész. A járdák, utak állapota – talán az ország legnagyobb adóerő képességgel rendelkező lakosainak kerületében – borzasztó. Elképzelem, hogy ha én kerekesszékes lennék, és nyilván vannak itt is kerekesszékes polgártársaink, hogy ők hogy mozognak ezeken a járdákon” – tette hozzá.
„Mi azt szeretnénk elérni, hogy ne csak választási évben legyen fejlődés a kerületben” – mondta Őrsi Gergely. „Vegyük saját kézbe a sorsunkat – szűnjön meg az egymásra mutogatás. (…) Péter említette a kaszálást, számtalan ilyen problémát lehet még felsorolni. Mi nem fogjuk azt mondani, hogy ez nem a mi dolgunk. Mi nem fogunk a fővárosra mutogatni és nem fogunk az államra mutogatni, hanem elvégezzük azt a feladatot, ami a kerület érdekét szolgálja” – ígérte a II. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje.
Őrsi Gergely példaként említette azt az eddig több mint 5000 támogatót számláló aláírásgyűjtést, amit a kerületben Budapest és ezáltal egyben az ország egyik legfontosabb színháza, az Átrium Színház tönkretétele ellen kezdeményezett, valamint a cselekvési tervet, amelyben a kerület polgárai összefognak és megmentik legfontosabb kulturális értékeiket. „Az Átrium egy nagyon jó példa arra, hogy mi önkormányzati politika alatt és az önkormányzati politika lényegét nem ugyanabban látjuk, mint az országos politika és pártpolitika. Az egyik fő lehetőség éppen az, hogy a kormány által elhibázott intézkedéseket és azoknak a káros hatásait egy önkormányzat tudja helyben ellensúlyozni és ki tudja küszöbölni” – vezette fel az MSZP önkormányzati politikájának egyik fontos alapelvét. „Első intézkedésünk az lesz, hogy a kerületben működő, a TAO támogatások átstrukturálása miatt sújtott kulturális intézményeket kisegítjük, mert az, hogy az állami források miatt veszélybe kerül egy színház, az egy kerületi probléma. Nem azt fogjuk mondani, hogy ez az állam hatásköre” – mondta el példaként, majd említett egy másikat a közművekkel kapcsolatban:
„Ugyanígy, hogyha az állami kukaholding létrejötte miatt nem viszik el a szelektív kukákat két hónapon keresztül, akkor mi nem azt fogjuk mondani, hogy „Bocsánatot kérek, ez FKF vagy kukaholding [ügy]”, hanem elvisszük a szemetet. A kerületi problémákat kezelje a kerület, akkor is, ha az állam vagy éppen a főváros nem kezeli, aztán pedig majd megy a csekk és kiszámlázzuk” – biztosította a közvéleményt a problémák helyi szintű megoldásáról az ellenzéki polgármesterjelölt.
Szepesházi Péter szerint a modell országos elterjedése öngerjesztő folyamat. Elmondta, a legtöbb helyen sikerült az össz-ellenzéki összefogás, sőt, a legtöbb helyen bírják az országos szintű Mindenki Magyarországa mozgalom támogatását. „Sokszor a helyi problémáknál egymásra ismernek az önkormányzatok, hogy hoppá, ez nálunk is probléma” – mesélte a volt bíró.
Folytatván a gondolatmenetet, Őrsi Gergely hozzátette: „Amit eddig központosítottak, akár az oktatás, akár az egészségügy, akár a kukaholding, abból mind probléma lett. Ezeket a problémákat lehet helyben pénz nélkül is kezelni, hogy ne sajtcetliken kelljen meg 5 oldalas formanyomtatványokon bölcsődébe és óvodába jelentkezni, hanem lépjünk át a XXI. századba, és ezt meg lehessen tenni egy telefonos applikáción vagy online 5 perc alatt. Az nagyban segít ellensúlyozni egyébként az állami rendszer káros hatásait.”
Végezetül az oligarchikus rendszer felszámolását sürgette a polgármesterjelölt. „Én az emberekben nagyon bízom, én azt nem hiszem, hogy az ügyészségen, a bíróságon, a közhivatalokban csak és kizárólag fideszesek dolgoznak. Amikor a választásokon ez a rendszer megszűnik, és őket sikerül leváltani, akkor a rendszer részeit képező intézményekben élő emberek teljesen máshogy fognak viselkedni” – mondta Őrsi.
mszp.hu
  Újra ingatlan pályázat a Margit-negyedben
Ezek történtek még idén

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .