A kerületről

Szeretnéd megosztani?

ii-kerBudapest II. kerülete a budai oldalon található. Területe: 36,34 km², ebből belterület 22,64 km², külterület: 13,70 km².

Buda északi részén terül el, északon és északkeleten a III. kerület, keleten a Duna folyam, azáltal a XIII. kerület és az V. kerület, délen az I. kerület és a XII. kerület határolja, míg nyugaton szomszédai Budakeszi, Nagykovácsi és Remeteszőlős, északnyugaton pedig Solymár. A II. kerület hegyes-dombos területen fekszik, egyedülálló módon közel a belvároshoz, így könnyen az ország egyik legelőkelőbb lakóövezetévé nőtte ki magát. Itt található többek között a Rózsadomb, Pasarét, Törökvész, Vérhalom vagy Kurucles. A kerület két jól elkülöníthető részből áll. Az északi (II/A kerület) és a déli rész között a Hűvösvölgy képez szűk átjárót. A Budai Tájvédelmi Körzet jelentős hányadát foglalja el, ahol szigorúan védett erdők, hegyek, növények találhatóak. Számos jelentős hegycsúcs található a kerületben, mint a Nagy-Hárs-hegy (454 m), Vihar-hegy (453 m), Felső-Kecske-hegy (443 m) vagy a Látó-hegy (376 m) például. A kerület ütőeréül a Szilágyi Erzsébet fasor – Hűvösvölgyi út – Hidegkúti út útvonal, a Budakeszi út, illetve a Margit körút, Bem rakpart, Árpád fejedelem útja szolgál. A forgalmasabb utcák közé tartozik a Törökvész út, Bimbó út, Kapy út, Felső Zöldmáli út, Szépvölgyi út, Fillér utca, Pasaréti út, Pusztaszeri út, Gábor Áron utca, Kuruclesi út, Máriaremetei út, Nagykovácsi út, Ördögárok út. Tömegközlekedéssel a kerület minden pontja könnyen elérhető. A legnagyobb csomópontok a Széll Kálmán tér, ahol a 2-es metró és a 4-es, valamint a 6-os villamos is elérhető, illetve a II/A kerületet kiszolgáló hűvösvölgyi busz-, és villamosvégállomás. A kerület legfontosabb közlekedési eszköze a 61-es villamos Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér között.
A 2011-es népszámlálás alapján a kerületnek 87 744 lakosa volt. A lakosságszám az 1980-as népszámláláson érte el a csúcsot, 107 292 főt, azóta folyamatosan csökken. 2011-ben a népsűrűség 2 415 fő/km² volt.

A 65 év felettiek aránya különösen magas, ők alkotják a kerület a lakosságának 24,3%-át (az országos átlag 16,9%). A kerületben a várható élettartam az egyik legmagasabb érték az országban. 2012-ben a II. kerületi férfiak várható élettartam 79 év (az országos átlag 71 év), a nőké 83 év (az országos átlag 78 év) volt.[5]

A lakosság 6,1%-a külföldi állampolgár.

Ha érdekesnek találtad, írd meg véleményed

Hozzászólás lezárva