Közélet, Sport

Aláírást gyűjt a Jobbik

Szeretnéd megosztani?

A második kerületi Jobbik aláírást kezdett gyűjteni a budapesti Maccabi Játékok ellen. Szerintük a „zsidók európai olimpiája, súlyosan kirekesztő, fajgyűlölő rendezvény”. A Momentumot arra kérték, hogy csatlakozzanak a kezdeményezésükhöz.

A budapesti Maccabi Játékok megrendezése ellen gyűjt aláírást a Jobbik a második kerületben. A párt kerületi Facebook oldalán arra kérték a Momentumosokat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez – számol be a hvg.hu a Reflektorra hivatkozva.

Szeretném megkérni a nolimpia aláírásgyűjtőit és a momentumosokat, hogy segítsenek a gyűjtésben. Mert mindazok az indokok, amivel az olimpiai pályázatot megfúrták, itt is fennállnak” – posztolta ki második kerületi Jobbik szombaton.

A zsidó olimpiaként is számon tartott játékok budapesti megrendezésére 2,1 milliárd forintos támogatást ígért a magyar állam. A jobbikos petíció azt követeli, hogy vonják vissza ezt az ígéretet és költsék szociális, kulturális célokra. Azt is kiemelték, hogy az esemény megrendezése nemzetbiztonsági kockázatokat hordoz, ugyanis terroristák célpontjává teheti az országot.

Álláspontunk szerint a Maccabi Games, amely közkeletű nevén a zsidók európai olimpiája, súlyosan kirekesztő, fajgyűlölő rendezvény. Ellentétes az olimpiai eszmével, mert származási alapon különbözteti meg az embereket, csak zsidó sportolók részvételét teszi lehetővé” – írják a felhívásban.

Ha érdekesnek találtad, írd meg véleményed

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

tizenhárom − 11 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..